fbpx


A nyaksál története



Korábbi cikkünkben szót ejtettünk a nyakkendő kialakulásáról, most pedig elődjének, a nyaksálnak történetét vesszük górcső alá.

A nyaksál eredete a régmúlt időkig nyúlik vissza, különböző civilizációk használták ezt a kiegészítőt. A római Plazza Venezia közelében található egy Marcus Ulpius Traianus dicsőségét hirdető oszlop, melyen már látható a katonák nyaka köré tekert sál. Az írásbeli feljegyzések szerint a sálak gyapjúból és vászonból készültek és a császár légionáriusai viselték egyfajta kitüntetésként.

Ennél régebbi eredetet igazolhat az a tény, hogy az első kínai császár, Qin Shi Huang 1974-ben felfedezett sírjában lévő agyagkatonák, nyakuk köré tekert széles sálat viseltek. Érdekes tény, hogy a kínai katonák közel 300 évvel korábban éltek, mint a római légionárusok, mégis hasonló ruhadarabot viseltek.

terracotta army 5256

A felsőbb társadalmi osztályok számára igazán népszerűvé a XVII. században váltak a nyaksálak. A horvát zsoldosok által viselt ruhadarab megtetszett a királyi udvar előkelőségeinek, így divatos viseletté vált a muszlinból vagy selyemből készült, hímzéssel és csipkével díszített nyaksál. Az idők folyamán egyre többféle kötési módot ötlöttek ki az úriemberek, így születtek meg a különböző alap kötési módok. Olyan nagy számú variációja volt a nyaksál megkötésének, hogy külön tankönyvben oktatták a férfiakat ezek elsajátítására. Beau Brummell a XVIII. századi angol közélet ikonikus figurája naponta három nyaksálat használt el. Sok éven át őt tartották a londoni férfi divat meghatározó alakjának, mivel ő volt IV. György személyes divat tanácsadója.

Az ipari forradalom idején egyre többen szerettek volna olyan nyaksálat viselni, melyet egész nap hordhattak. A korábbi modellek mind fehér színűek voltak, ezek hamar bepiszkolódtak. Ekkor kezdett elterjedni a színes, mintás variáció és innentől datálódik a nyakkendő különválása, mivel a keskenyebb, könnyen megköthető, inkább esztétikai, mint hasznosítható darabok kerültek előtérbe.

Az ascot nyaksálak általában az estélyi ruhás vacsorák és versenyek férfi nézőinek ruhaviseletében volt jelen,  azonban a mai olasz divat újra felfedezte ezt a kiegészítőt, mely dekoratív megjelenést biztosít az úriemberek számára. Aki igazán divatos és egyben tökéletesen elegáns kíván lenni, annak kötelező viselet a 100% selyemből készült nyaksál. Ezzel az egyedi stíluselemmel Ön is kiemelkedhet a tömegből.

aaaSBA 7517 JAV

Ahhoz, hogy kellő eleganciát sugározzon az ascot nyaksál viselője, több dologra is oda kell figyelnie. A legfontosabb, hogy az ing felső gombját sosem szabad begombolnia, de kettőnél többet sem gombolhat ki, mivel akkor az alsónemű, vagy a mellkas kivillanhat, és így hanyag megjelenésű válik.

Ne vásároljon olcsó kemény selyemből vagy szövetből készült nyaksálat, mert az egész napi viselet során az kényelmetlenné válik. Az olcsó selyem sál szálai beleakadnak az arcszőrzetbe, ezek kis horogként folyamatosan kihúzzák a szálakat a szövetből. Így hamar elkopik a nyaksál, és elhasználtnak tűnik. A finom szövésű, nyomott selyem tartós viseletet biztosít. Egyes modellek esetében kizárólag egy rétegű selyem anyagot használnak a készítők, ez rendkívül esztétikus, azonban sokszor nehezebb megkötni, mert az anyag csúszik. Gyakran a könnyebb kezelhetőség érdekében a selyem nyaksál belső felét kontrasztos gyapjú anyaggal bélelik, így egyszerűbb azt megkötni. Tovább emelhetjük a nyaksál fényét egy hosszú szárú brosstűvel, melyet keresztül kell szúrjunk a kötésen, így biztosítva a csomó tartósságát. Bár a nyaksálak nincsenek méretezve, azért érdemes a megvásárlás előtt tájékozódni a hosszúságról, így az igényekhez és öltözékünkhöz igazíthatjuk a sál hosszát is.

nyaksal

Címkék: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük





Világhírű prémium minőségű anyagokkal dolgozunk

Időpontfoglalás

A személyre szabott elegancia élményével várunk

Szabóságunkba időpontfoglalás szükséges, ahová minden kötelezettség nélkül várunk egy kellemes kávéra, vagy teára.

Időpontfoglalás

"*" a kötelező mezőket jelöli

MM slash DD slash YYYY
Adatkezeléshez hozzájárulok*
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
0